Èn egy kedves iráni hölggyel beszélgettem, aki nagyon sokáig nem tudott a sorsáról beszélni, most neki a történetét ismerhetitek meg. A név kitalált az adatvédelem miatt.
Soraya 3. gyermekként látta meg a napvilágot egy 4 gyermekes iráni csalad tagjaként. A gyermekek között ö volt az egyetlen leány 3 fiú mellett. A család tagjai tanultak voltak, így saját meglátásuk szerint nem találtak az iráni politikai rendszert és vezetést megfelelönek, és több tüntetésben is rést vettek a nem tetszésüket kifejezve. Az egyik bátyja és édesapja már börtönben volt a család megfélemlítése miatt. Ezek után is a rendörség részeröl több fenyegetést kaptak, ami okán ehy másik fiútestvér menekülésre kényszerült. Ebböl az országbol nem olyan egyszerü kijutni, így Muhammed a leánytestvére, Soraya segítségére szorult a kijutás reményében. A nök és gyerekek elsöbbséget élveznek, és természetesen a hozzátartozóik is.
Ez kb 30 évvel ezelött történt. Muhammed és Soraya kijutott Iránból.és Irakban kaptak menedéket. Muhammed pár évvel késöbb visszament Iránba, de a rendörség elfogta és kivégezték. a 20 éves Soraya ettöl a pillanattol egyedül volt, számára a visszaút a biztos halált jelentette, így maradt. Nap mint nap az életéért küzdött cél nélkül. 9 évig volt egy iraki menekülttáborban amikor a menekülttábor felszámolásra került egy egy menekülteket segítö szervezet által Svájcba került. Az ekkor 29 éves Soraya nem tudta, hogy hova kerül, élni fog -e holnap vagy nem. A kilátástalans´sg beleivódott a mindennapokba, és ö nem válszthatott hogy hova megy, mit csinál, mit eszik. Semmihez nem volt joga a levegövételen kivül. Mikor Svájcba érkezett a Kreuzlingeni táborban kapott elhelyezést. Ö semmit nem tudott Svájcról, a klimájáról, az emberekröl. Ùgy ébredt fel minden reggel, hogy él és ennyi. 3 hónap után egy másik táborban kapott elehelyezést ami öt évig tartott. Ebben az öt évben a menekültjogi lakásba való kihelyezés is benne van. Még nincs szabadság, még nem hagyhatja el ezt a katont, de segítöként munkát talál / kap a katolikus egyház egyik szervezeténél. 35 éves mikor szabad, utazhat, kap egy igazolványt amivel mindenhova utazhat kivétel Irán. ( Ez az ország lenne az utolsó ahova utazna) Munkát vállal és családot alapít, Soraya egy iráni férfival házasodott itt össze, akitöl pár évvel ezelött elvált. Megtehette, mert a jog melette . Ma èli az életét és épiti a saját és gyerekei jövöét. Ö már nem kel fel úgy, hogy nincs célja, vagy nem tudja hogy élni fog -e holnap. Soraya egy csendes svájcilett, aki arcáról nem lehet leolvasni a fájdalmat, a mosolyából csak a jövöt es a melegséget érezhetjük. Ö nem panaszkodik és nem hálálkodik. Csodálattal tölt el az ereje és a kitartása és a látásmódja.
Ezzel ellentétben hallok olyan megnyilvánulást magyaroktól, amit nem értek. Vannak akik nem érzik jól magukat Svájcban, nem tetszik nekik a kultúra, az emberek, a nyelv, a rendszer. Panaszkodás itt, panaszkodás ott... és mégis maradnak, habár mindig visszatérhetnek a hazájukba. Soraya a mai napig nem volt Iránban, és már soha sem fog a szülöföldjére lépni, az ottani tájakt épületeket látni, az illatokat érezni
Az itt élö, és mostanság érkezö magyaroknak van választási joguk, hogy hol szeretnének élni. Szabadságuk, korlátozás nélkül. Céljuk egy jobb jövöért. Akik csak amunka miatt vannak itt, öket a hivatalos megnevezés gazdasági menekültként emlegeti.
(Tény: A gazdasági menekült nem kerül pénzbe az államnak)
Ez az írás nem a menekültáradatról és a hozzájuk való állásról szól, hanem egy külföldiröl, aki megtanult az apró örömöknek élni, és nem panaszkodni.
