Szent Miklós avagy a Mikulás (Samichlaus)

Szent Miklós a keleti egyház, máig legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához - aki érsek volt - Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.

 

270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták.
Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésére szentelte életét. Vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az Egyházból.

A kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek volt három lánya. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját. A lányok azon vitatkoztak, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.

Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt, egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

Ezután terjedt el a hír, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyak között amit a legkisebb lány kapott volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő adott régebb Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket.

A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.

A Mikulás nevei:

Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Brazíliában és Peruban: Papa Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki
Franciaországban: Pere Noel
Hollandiában: Kerstman
Japánban: Jizo
Kínában: Shengdan Laoren
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Romániában: Mos Nicolae
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Nikolaus, Weihnachtsmann
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Spanyolország: Papa Noel
Svédországban: Jultomten

Svájcban: Samichlaus

A Samichlaus hagyománya Svájcban:

A Samichlaus (Mikulás) december 6-án jön és ugyanúgy mint Magyarorszagon ajándékot hoz. A mikulásnap előestéjen itt is kiteszik a gyerekek a csizmájukat vagy a zoknijukat az ajtó elé, azért, hogy a Samichlaus finomságokkal megtöltse.

A történelemben a reformáció után a Mikulásnap volt az egyetlen ünnep, ahol a gyerekek ajándékot kaptak, mert ebben az idöben a karácsony csak egy szigorúan komoly egyházi ünnep volt. A dícséret es az ajándék mellett járt büntetés és a megfedés is. Már annak idején is találkozhattunk a krampusz svájci megfelelöjével a Schmutzlival. Képeken láthatjuk, ahogy a  hagyomány szerint a rossz gyerekeket egy zsákba tömi, ezert sok gyerek ezen az éjszakán félelemböl vagy az izgalomtól aludni sem tudott. Manapsag a Schmutzli nem osztogatt sem büntetést, sem megfedést, hanem ö a Mikulás segítöje, aki segít az ajándékok szétosztásában.

Chlauschlöpfe

Természetesen ez a hagyomány itt Svájcban  területtöl függöen eltérö lehet. Lenzburgban december 2. csütörtökön jön a Chlauschlöpfe. (Erröl a hagyományról itt http://www.chlauschloepfe.ch/geschichte.html

A Rigi melletti Küsnachtban látható a környék legimpozásabb felvonulása a"Chlausjagen".

A Mikulás hagyományához tartozik még a földimogyoró, füge, mandula, pisztácia, mandarin, mézeskalács  és a svájci "Grittibänzen", amit vajjal, mézzel, tejeskávéval vagy almával fogyasztanak.

Grittibänz

http://www.swissmilk.ch/de/rezepte/HWL_BACKEN_1999_12/grittibaenze.html

Advent - A fény ideje

Az advent az egyházi év kezdete, s fontos várakozási időszak is. Vallási szempontból felkészülés Jézus eljövetelére, a hívő ember lelki felkészülése arra, hogy a lehető legközelebb kerüljön Istenhez, s várakozás Krisztus második eljövetelére. A nem hívők számára is hasonló figyelem-összpontosítást jelent, annyi különbséggel, hogy a hármasságból ők csak a karácsony eljövetelére várnak. Az eljövetelre utal maga a szó is, az advent ugyanis az adventus Domini kifejezésből alakult ki, ami annyit tesz: az Úr eljövetele, így gyakran egyszerűenúrjövetként utalnak rá. Advent kezdete hagyományosan a karácsony előtti negyedik vasárnap, azaz a Szent András napjához legközelebbi vasárnap, a vége pedig december huszonötödike. 

Az adventi koszorú őse például egyes források szerint olyan hiedelmek korából származik, amikor a körnek még varázserőt tulajdonítottak, ami megvédi őket a gonosztól. A kör jelentette számukra az örökkévalóságot, s az el nem múló varázserőt is. Szalmából font koszorúikat különféle színekkel díszítették, s már ekkor megjelent az azóta is karácsonyi színnek tartott piros, zöld, ezüst és arany - ez utóbbi kettő a fényt jelképezte. A koszorú mai elterjedtségéhez vezető következő lépcső már ismertebb: egy gyermekotthont vezető protestáns lelkész, Johann Heinrich Wichern volt az, aki a feledésbe merült szokást új formában elevenítette fel. Hatalmas fakoszorúját 1838-ban megannyi gyertyával díszítette: minden hétköznapot egy-egy kisebbel, minden vasárnapot egy nagyobbal. A gyertyák száma idővel csökkenni, a szokás pedig terjedni kezdett, s mára az egész keresztény világon visszaköszönnek az ünnepi koszorúk, amelyre felkúsztak az egyház színei is, dacára annak, hogy az adventi koszorú nem tekinthető liturgikus jelképnek.A négy gyertya színei ennek értelmében gyakran a következőképp alakulnak: három lila, melyek szimbolizálják Ádámot és Évát (hit), a zsidó népet (remény), valamint Keresztelő Szent Jánost (szeretet). Az egyetlen rózsaszín Szűz Máriát (öröm) jelképezi. Ahogy egyre több gyertyát gyújtunk karácsony közeledtével, úgy növekszik a fény ereje is, ami karácsonykor éri el csúcspontját. Mivel advent az év legsötétebb napjait kíséri el, ekkor van a téli napforduló is, az ünnepeket jellemző fények ölelésére vallástól függetlenül minden ember vágyik.